2009. január 28., szerda

szürkeruhakór

hirtelen több témám is akadt, melyek közül csak egyet osztok ma meg Önökkel tisztelt olvasók, és bár gondolkodtam, hogy valami vidám témát is földobhatnék már végre a blogon, mégis úgy döntöttem, hogy jó ez a morgolódó rovat, tehát folytatom, amit elkezdtem, és hát a többéves tapasztalatom arra ösztönzött, hogy a szürke/fekete, kék, barna, drapp stb./ masszáról írjak, amely a boltokban és az embereken is megfigyelhető, tehát röviden az emberek által viselt ruházatról /leginkább a "színkavalkádtalanságról"/ írjak, aztán majd meglátom , hogy most, vagy később foglalkozzak Kib(l)ogozhatatlan véleményével, legalábbis érintőlegesen,-mármint a hét végi bulikon a fiatal lányok kontra fiúk öltözködése témában-bár az nem kapcsolódik közvetlenül a saját felvetésemhez, tehát tegnap, amikor Budapesten kavartam, és mozgólépcsőztem felfelé a Deák térnél -(egyébként nekem tetszenek a megállók, ahogy kinéznek felújítás után, abszolút kulturáltnak tűntek így, pedig olvastam, hogy voltak problémák, de ez más téma)-visszanéztem, és nagyon rossz volt látni, hogy rajtam kívül senki nem viselt színes ruhát, és elkapta a szürkeruhakór az összes embert, és ez engem elkeserített, azon gondolkodtam, hogy mit gyászol az egész magyar társadalom, de nem jöttem rá, talán az optimizmusát, és az nagy baj, ha így van, persze tudom, hogy divat a fekete, mert az mindig divat, és nem is várom el , hogy mindenki színesben járjon, de azért lehetne néhány vidám ember, aki vállalja a színeket, és akkor a szembejövőknek is jobb kedvük lehetne, meg mindenféle más érzése, pl. tudják-e azt, hogy a piros melegérzetet ad, és az jóóóó,/főleg így télvíz idején/ ha netán több szín jelenik meg egy emberen, aki így talán bohókásan néz ki, de legalább mosolyt csal az arcokra az szintén jóóóó, de, hogy mentsége legyen sokmindenkinek, aki most megsértődött rám, hogy szürkeruhakórosnak neveztem, el kell azt is mondanom , hogy természetesen körülnéztem az üzletekben, /évek óta nézek körül / és tudom, hogy nem lehet hozzájutni színes, kockás, csíkos cuccokhoz, nadrághoz végképp nem, ezen vagyok a legjobban kiakadva, hogy koptatott kék, jobban koptatott kék, rongyosra koptatott kék, drapp, fekete,szürke, szóval ezek az úgynevezett színek, és viszontlátásra, mert egyik boltos sem meri vállalni, hogy megpróbáljon egy szortiment színeset kirakni, mert az rizikó és úgysem veszi meg senki, és itt viszont a kör bezárul, bár a nőknél ez nem egészen van így, mert láttam lila és piros nadrágot is a boltban, de mégsem hordják, mert nem tudom miért, talán azért, mert a fekete slankít, de ez is csak egy felvetés persze,/ nyilván téves :-) / és tudnám még folytatni ezt az írást más területekre lebontva, de most inkább nem, de legalább rájöttem, hogy miért álmodom mindig a szivárványról.....

12 megjegyzés:

nik írta...

ugyan én ma tök feketében voltam, de a hajam legalább lila, az is ér? :-)

...:::szpd:::... írta...

azért a citromságra kapucnis pulcsimmal beléphetek a klubba, ugye? a posztodról amúgy johnny cash jutott eszembe, aki mindig feketében koncertezett.
kérdezte is tőle a menedzsment, hogy johnny, miért? olyan mintha a saját temetésedre mennél.

erre johnny: lehet, hogy az is lesz.

viri írta...

bakker, csupazöld fölsőben virítok itthon, mert a Luca imádja a zöldet, meg a pirosat, mióta erre rájöttünk, a mamik beszereztek több tucat piros pulcsit, polót, pulóvert, inget stb. de persze ilyet csak a turkolákban lehet kapni :)

viri írta...

pontosítok: turkálókban :))

gégé írta...

minden szín, ami van ér, bárhol hordja is az ember, csak szín legyen, egyébként pedig akinek nem inge /főleg, ha nem színes/ ne vegye magára:-)

Névtelen írta...

Hey az én rózsaszín pulleremet bezzeg leszóltad:DDDDD

Rónay Gabi írta...

http://picasaweb.google.hu/riflessa.dallo.specchio/Formarajzok#5282624014822004466 és még jobbra, balra is érdemes lapozni... egy kislány munkái, aki pici kora óta mindig szivárványt rajzol

Rónay Gabi írta...

próbálkozom html címkékkel is - bocs a bénázásért/kísérletezésért :-)

http://picasaweb.google.hu/riflessa.dallo.specchio/Formarajzok#5282624014822004466

Névtelen írta...

és a belső kisugárzás az smafu?

Zsuzska írta...

Na végre!! Órákig szüttyögtem ezért a nyamvadt megjegyzésért... most meg nem jut eszembe, mit akartam írni... hiába, minden kezdet nehéz:)

Gégé, emlékszel a piros-kockás kertésznadrágomra? Jajj, csak azt ne mondd, hogy nem...:))

Névtelen írta...

Szürke városokhoz szürke emberek dukálnak. És különben is, volt egy barátom, aki azt mondta: " a szürke színnek ezernyi árnyalata van."

egy "tantónéni"

Névtelen írta...

Well, there's things that never will be right I know,
And things need changin' everywhere you go,
But 'til we start to make a move to make a few things right,
You'll never see me wear a suit of white.

Ah, I'd love to wear a rainbow every day,
And tell the world that everything's OK,
But I'll try to carry off a little darkness on my back,
'Till things are brighter, I'm the Man In Black.

Júúúúúúúúúúj, biztos tök értelmetlen hónapokkal később kommentelni, de tök jól szórakozom. By the way a fekete elegáns. :) Puszi. Phanhsavath