2010. december 24., péntek

hír, amíg lehet hír

MAGYARORSZÁG - megszületik a tizenötmilliomodik magyar álompolgár, akivel a szülei ráérnek foglalkozni, nem kell rögtön hozzá bébiszitter, és csak három éves kora után megy óvodába, ahol rendesen beszélnek vele, a képességeit folyamatosan fejlesztik, így mindegyik barátságos és tehetséges is lesz, és ahogy nőnek-nődögélnek a társaival együtt és folyamatosan tanulnak, és a kötelező olvasmányokon kívül más irodalmi művet is olvasnak, és nem verik a tanárokat, és jó a magaviseletük, és toleránsok mindenkivel, egyre jobb hellyé válik az ország is, ahol születtek, és egyikőjök sem akar az iskolák elvégzése után majd más országba költözni, sem más országban autót venni,a munkahelyük nem minimálbérre jelenti be őket, hanem normális fizetést kapnak, és befizetik a nyugdíjjárulékot, a társadalombiztosítást, és a többi fizetnivalót, és még így is meg tudnak élni, mert ráadásul értenek is ahhoz ,amivel foglakoznak, a politikai elit nem lop, nem csal, nem hazudik, és nem is tudja senki, hogy egyáltalán létezik az a húsz ember, aki az országot irányítja, a nyugdíja mindenkinek ott van ahová azt befizette, köztársasági elnöki hivatal és miniszterelnöki hivatal sincs, és nem él vissza a hatalmával senki, de senki, még az sem, akit a nép választott meg, és minden újságíró azt írja az újágba, ami a valóságban is megtörtént, és a fotósok sem küldik el a képeket cenzúrára, és ha valakinek van véleménye, (saját) akkor azt is megírhatja a hírlapba, mert az a dolga, de nem virágnyelven, ahogy a Tóta W. gondolja, hogy az is egy megoldás, mert nem az, és az EU. örül , hogy egy ilyen Magyarország veszi át a soros elnöki fél évet, és az összes német állampolgár is amellett kardoskodik, hogy egy ilyen országnak az EU-ban a helye..

boldog karácsonyt !

kívánok mindenkinek Boldog sajtómentes, meg nyugdíjmentes, meg mindenféle mástól mentes karácsonyt...

2010. december 14., kedd

az ellenség

a legnagyobb ellenségem, az egyetlen, akiről tudok, aki a képembe meri mondani, vágni, csapni,hogy útállak az a Tél...és én is útálom...

2010. december 10., péntek

a posta meg a bélyeg

lemegyek a csolnoki kispostára,(milliószor megfogadtam már, hogy oda véletlenül sem teszem be a lábam...) beállok a sorba, már az tök stressz volt, mert egy idióta, műkörmös anyának a két még idiótább még nem műkörmös fia üvöltözött az emberek lábai alatt-között, csúsztak-másztak a földön, megjegyzem tiszta (koszos) víz volt a cipőkről leolvadó hó miatt a kövezet, na mindegy ez nem az én dolgom, de majdnem kivágtam a kölköket, de legalábbis szerettem volna, ha nem lett volna erőszak ez a lépésem, aztán nagy nehezen elmentek egy olyan húsz perc terror után, aztán egy ismerősöm fölvilágosított, hogy a kiscsaj, aki ott ül az ablaknál azt sem tudta, hogy mi az, hogy tértivevény (én sem tudom, de nem vagyok postás) ezért tartott neki egy küldeményt tíz percig föladni, aztán lassan odaértem az ablakhoz, ahol én, mint egy őskonzervatív alak fel akartam adni a saját magam által kézzel írott karácsonyi képeslapokat a megszokott hét helyre, de nem ám akárhogyan, bélyeget szerettem volna rájuk ragasztani!!!! így, hát a következő egy mondatot mondtam a köszönés után a högynek: bélyeget szeretnék kérni mindegyik képeslapra, a külföldiekre lesz szíves külön figyelmet fordítani. erre mi történt? fogta a lapokat és miközben jópofáskodott az éppen a körzetből beérkező postással átküldte a bélyeghelyettesítő gépen mire meg tudtam szólalni. mondtam neki, hogy bélyeget kértem, abszolút nem véletlenül szóltam külön, azt mondta, hogy ő azt nem hallotta. elmondtam neki, hogy mi volt az egyetlen mondat, amit mondtam, nem tudott mit mondani. meg én sem, úgyhogy ennyiben maradtunk, a rohadt életbe, máskor mégsem megyek a csolnoki kispostára, inkább fogjatok le!!! köszönöm ! :(