2009. március 12., csütörtök

eurotudakozó

nahát aztán, hogy végre írjak már valamiről, egy friss élményemet vet(íte)ném papírra, vagyis monitorképernyőre, ugyanis felhívtak telefonon (otthoni számon, ami nagyjából titkos) és a háttérben röhögés, kanálcsörgés, na mondom ez a kislányom szülinapi merénylete ellenem a menzáról, biztos beleordítják a konyhásnénik a fülembe, hogy heppibörszdéj, de nem, telefon kattan, letéve, majd néhány másodperc múlva újra megcsörren a telefon, felveszem, egy szép barnahajú lány, aki ráadásul hatalmas tüdővel rendelkezik már mondja is, hogy eurotudakozó, milyen szép nap van ma, hogy nyertem egy könyöktámaszt, és küldi is a nagy lajos utcába, mondanám, hogy nem ott lakom, de nem sikerül, mert be nem áll a szája, és hogy milyen mákom van, mert a cégem a google kereső első első oldalán található meg,mert szerződést kötöttek a googleval, és, hogy ennél előkelőbb helyet a világon senki sem foglalt még el,és most egy évig ott is maradok, és még atombombával sem tudnak onnan kirobbantani, meg hogy évfordulós vagyok, meg a cégem is, meg mondott még néhány visszautasíthatatlan ajánlatot, amelyből megtudtam, hogy az egész világon minden ember éjt nappallá téve minket keres az eurotudakozóban, és mondja, hogy akkor elfogadtam az ajánlatot, ugye, viszontlátásra, hallásra, és megnyomtam az entert, hogy életbelépjen az ajánlat 68.000 ezer forintért, mire itt már közbeszóltam, hogy nyugodtan húzza vissza az entert eredeti állásba, mert én nem kértem semmit, mire ő azt mondja, hogy akkor tárgytalan az eddigi ajánlata, mondom, hogy nagyon helyes, mert állatira útálom az ilyen cégeket, amik a drága időmet mindenféle baromsággal cseszik el, és gazdasági világválság ideje alatt sem azzal foglakoznak, hogy megszűnjenek.....pedig ideje lenne, még ha túl szigorúnak tűnök is.

ps: tegnap kaptam egy szülinapi koncertet a Dresch-quartettől, nagyon tetszett, nagyon feldobott, adok Önöknek is belőle egy darabot, igaz csak képben :)


8 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Önöknek"???? MitörpéntaszülinapodonVeledkülönbenboldogszülinapotittisottisamottismilyenjóezazegybeírásnemnagyonkellfigyelnemaszóközökretisztáramintaziskolábancsakottagyerekekcsinálnakilyetmegújszavakatkreálnakmintjáccikkénszerkeszteninemtudokmajdolvasodígyvagytörlödegymásikgé

Névtelen írta...

isottisamottismilyenjóezazegybeírás
nemnagyonkellfigyelnemaszóközökre
tisztáramintaziskolábancsakotta
gyerekekcsinálnakilyetmegújszavakat
kreálnakmintjáccikkénszerkeszteni
nemtudokmajdolvasodígyvagytörlöd
egymásikgé

gégé írta...

jahellónehogyazthiddhogynemszoktamegybeírniafogalmazásaimatcsakittablogonlázadáslenneszerintemegyébkéntkösziaBoldogSzülinapot

...:::szpd:::... írta...

Hát mit is mondjak, én helyből, két mondat után közbevágok és leteszem a telefont. Nem érdekel semmi, majd ha akarom megveszem. Neked viszont ezúton (is) kívánok nagyon boldog szülinapot! üdv

gégé írta...

én is ezt szoktam, de ma mazochista voltam, meg türelmes, egyébként kösz a jókívánságot :)

Rónay Gabi írta...

Hűha... :-) még ma van? Igen, még 10 perc... :-) Boldog születésnapot!(egész évre)

Névtelen írta...

naszépéntördeltemhogyolvashasd!
amásikgé

Névtelen írta...

egyébkéntkérdezdmeganyaszülteeéstedd
leatelefontmertnemkellkioktatnideegy
ilyenkérdésutánbiztossírvafakadpedig
őcsakdolgoz.amásik