2010. március 8., hétfő

"graffiti" - magyar módra


itt most nem a világhírű Banksy és az ősgraffitis Robbo harcáról lesz szó, bár akit érdekel ez a kis érdekesség az nyugodtan olvasgathat: http://index.hu/kultur/eletmod/2010/03/05/banksy_graffitihaborut_robbantott_ki_londonban/
szóval nem ők a téma, ugyanakkor viszont nagyon érdekel az, hogy kik és hogyan és mikor és milyen módon festik át a politikai plakátokat, a házfalakat, fűznek mindenhez valami eszement baromságot, bár néha a humor is megjelenik, de ez ritkaságszámba megy, például a márkó melletti mesterházy óriásplakáton, ahova azt fújta az idegen az új jelölt, új program mellé, hogy " régi a hazugság", bár szerintem jobb lett volna úgy, hogy: a hazugság a régi, és most teljesen lényegtelen, hogy azonosulok-e a szöveggel, vagy nem, de igazán arra lennék kíváncsi, hogy: mínusz 30 fokban a szántóföld kellős közepén elhelyezett dög magasan lévő óriásplakáthoz mikor megy be az illető, hogy viszi oda a létrát, és mászik föl, és fújja le, hiszen ez annyi energia, meg veszély, meg semmi értelme, és mégis megcsinálja, de leginkább azt figyeltem meg, hogy csak a baloldaliak plakátjai vannak összefújkodva (lehet, hogy már nincsenek ebben az országban baloldaliak?), vagy csak intelligensebbek, vagy csak lustábbak, vagy mi van? szóval kíváncsi lennék, hogy miért nem merik ezek az "emberek" mindenki előtt vállalni a balhét? miért nem fényes nappal festi rá a falra, hogy nem volt holokauszt, de szükség lenne rá, szóval hol a "bátorság", miért nem meri vállalni, hogy ő fújja le a mások épületeinek falait, szóval hol az az őszinte kőkemény magyar virtus ilyenkor?

Nincsenek megjegyzések: