2009. október 18., vasárnap

vasárnapi foci rendőrökkel és romákkal


szerintem nem kell mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítani, és nem kell leszólni sem bizonyos dolgokat, így például a rendőr-roma focitalálkozóról sem kell szuperlatívuszokban, sem pedig fitymállóan beszélni, hiszen nem bűnözőkről és bűnüldözőkről van szó, hanem huszonkét emberről, akik fociznak egy pályán vasárnap délután, és ugyan ennek az eseménynek is megvolt a maga bája, hiszen az egyik csapat kispályára készült, a másik nagypályára, az egyik teremcipőt hozott magával és hat embert, a másik stoplis cipőt és tizenegy embert, és máris megvolt a jókedv alapja (legalábbis az enyém), mert rögtön megindult a szervezkedés, ki miért, ki miért nem, a bírók, hogy kezdjük már, elmúlt két óra, jó akkor kispálya, de az utolsó pillanatban betoppantak a szurkolók, akikre pillanatok alatt ráadták a többiek a csíkos-fekete-fehér- mezt,( nem tudom miért pont ilyen volt a mez, talán véletlenül ) így aztán meglett a tizenegy ember a romák csapatában is, majdnem kezdődhetett a meccs, de még előtte el kellett dönteni, hogy kinek hol a helye a pályán, ez persze olyan nagy hangon ment, ki a ballábas, ki a jobblábas, ki, hol, hogyan fogja rúgni a bőrt, és kezdődött a meccs, és ettől a pillanattól kezdve nem volt ott sem roma, sem rendőr, csak huszonkét labdáért küzdő játékos, akik vasárnap délután kétszer harminc percre biztos jól érezték magukat.

Nincsenek megjegyzések: