van még mit tanulnunk!

egy hír: Hatvan korbácsütés egy szaúdi újságírónőnek, mert részidőben dolgozott az ...-nek, hát igen, azt hiszem tényleg olyan hibát követett el, amely miatt összedől az amúgy is összedőlni készülő világmindenség, ugyanakkor az állásából nem távolították el, nem is értem, ez hogy lehet de ez az ügy is mutatja, hogy van még mit tanulnunk a világtól, s ha valaki netán dolgozik máshol is, akkor legalább hatvan korbácsütést kell a seggére mérni, s meg is van a retorzió, nem kell túllihegni az egyébként is jelentéktelen és senkinek nem ártó ügyet...

vasárnapi foci rendőrökkel és romákkal

szerintem nem kell mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítani, és nem kell leszólni sem bizonyos dolgokat, így például a rendőr-roma focitalálkozóról sem kell szuperlatívuszokban, sem pedig fitymállóan beszélni, hiszen nem bűnözőkről és bűnüldözőkről van szó, hanem huszonkét emberről, akik fociznak egy pályán vasárnap délután, és ugyan ennek az eseménynek is megvolt a maga bája, hiszen az egyik csapat kispályára készült, a másik nagypályára, az egyik teremcipőt hozott magával és hat embert, a másik stoplis cipőt és tizenegy embert, és máris megvolt a jókedv alapja (legalábbis az enyém), mert rögtön megindult a szervezkedés, ki miért, ki miért nem, a bírók, hogy kezdjük már, elmúlt két óra, jó akkor kispálya, de az utolsó pillanatban betoppantak a szurkolók, akikre pillanatok alatt ráadták a többiek a csíkos-fekete-fehér- mezt,( nem tudom miért pont ilyen volt a mez, talán véletlenül ) így aztán meglett a tizenegy ember a romák csapatában is, majdnem kezdődhetett a meccs, de még előtte el kellett dönteni, hogy kinek hol a helye a pályán, ez persze olyan nagy hangon ment, ki a ballábas, ki a jobblábas, ki, hol, hogyan fogja rúgni a bőrt, és kezdődött a meccs, és ettől a pillanattól kezdve nem volt ott sem roma, sem rendőr, csak huszonkét labdáért küzdő játékos, akik vasárnap délután kétszer harminc percre biztos jól érezték magukat.

minden elad(hat)ó

komolyan mondom, ez valami hihetetlenül félelmetes szerintem, hogy mennyi minden eladható még mindig ebben az országban, és most nem a kínaiak által legyártott egyszer használatos holmikra gondolok, hanem a gondolatokra, hogy teljesen lényegtelen, az ember életében teljességgel nélkülözhető gondolatsorokat emberek el tudnak adni jópénzért, hát én erre azt mondom, hogy aki el tudja adni, hááááát, mit is mondjak, nagyon ügyes, nagyon ügyes, mert, ha felteszi a Kedves Olvasó magának, vagy valaki neki a kérdést, hogy mi a legfontosabb az életében, mi is a válasz, na, mi? hát elmondom az egybehangzó, (de nem igaz)választ : A CSALÁDOM !!!!!!!!!!, egyébként én szeretném, ha ez lehetne az igazi válasz, meg az, hogy hát az egészségem, de hát ugye ez sem igaz, főleg akkor nem igaz, ha az ember a mai magyarországban dolgozni akar, mert akkor mi is történik, hát mi, hát az , hogy a munkahely válik a legfontosabbá, és az egészség, meg a család csak harmadlagossá, és kíváncsi lennék arra, hogy akik ezeket a műgondolatokat eladják, azoknak mit ér a család, vagy talán olyan jól lehet a műgondolatokból élni, hogy több idő jut az egészségre és a családra, ez nem rossz megoldás, de hát kik veszik meg a műgondolatok sorát, amire semmi szükség nincs, mert egy kitalált, nem az életet alapul vevő művalami, természetesen azok, akiknek el lehet adni,pl. hogy egy cég enélkül tapodtat sem tud tovább működni,mert a cégnél senki sem tudja önértékelni magát, meg mást sem, mert úgyis belehazudok a szemébe, hogy jól érezze magát és ne legyen kudarcélménye, meg ne legyen frusztrált, mert ilyenek vagyunk, és Tiszelt Olvasók, ha vannak még egyáltalán, akkor inkább leülök magammal szembe, és beszélgetek egy kicsit magammal, tisztázom a gondolataimat, hogy hol is rontottam el...

bALATON KONTRA bODENSEE

olvasom az újságban a mondatot, hogy a második legnagyobb ugyan európában, de a legcsodálatosabb és a többi és a többi, hát nem volt egy jó írás, és nagyon szögletes is volt, ezt csak azért merem állítani, mert nem egyszer, nem kétszer jártam arra, hiszen imádom minden apró részletét a tájnak , a zord 2.000-3.000 méteres hegyeket, némelyik csúcsán még nyáron is hóval, és ha felmegy az ember a Pfander-tetőre, akkor olyan gyönyörű a kilátás, hogy olyat ritkán lehet látni, jó végigautózni a part mellett az úton, elmenni Friedrichshafenba, Überlingenbe, Lindauba, Konstanzba, Bregenzbe és a többi helyre, de azért a Balaton mégis más. Nem mondanám, hogy csúnyább, sőt...szerintem vonzóbb, lágyabb, kellemesebb, finomabb, nyugtatóbb, talán mégis mondhatom azt, hogy úgy egészében teljesen más, és nem is kellene összehasonlítani, mert mindenkinek mást jelent mindkét vidék. Úgyhogy én továbbra is kedvelem mindkettőt, de mégiscsak itt élek, és a Balaton partjára megyek le, ha meg szeretnék egy kicsit nyugodni, ha nézegetni szeretném a vizet, a tájat, a túlpartot.

egy kiállítás lcd-i

aztán-talán azért, mert még mindig érdekel a fotográfia-felgurultam budapestre megnézni az NKA 2008 fotoművészeti ösztöndíjasainak beszámoló kiállítását a mai manó galériában, hát nem is tudom mit írjak róla, de ha már elkezdtem mégiscsak kellene valamit- talán a saját véleményemet-írni róla, hát, hogy őszinte legyek, az leszek, nem dobott fel az anyag, semmi különös, egyszerűen nem értem miért ilyen anyagokat raktak fel a képernyőkre az alkotók, de persze tudom, hogy lehet azt mondani, hogy: mutasd meg gábor mit tudsz, de most valahogy nem rólam volt szó, hanem róluk: Bartha Zsolt Péter, Fekete András, Gulyás Miklós, Illés Barna, Koncz Zsuzsa, Kovács Melinda, Minyó Szert Károly, Sípos Dániel, Szabó Dezső, Tasnádi László, Urbán Tamás, Vancsó Zoltán, Varga István fotográfusokról, akiknek képeit láthattuk (már akinek, mert pl. Koncz Zsuzsának és Tasnádi Lászlónak a képeit minőségi problémák miatt-a kiállítóhelynek a technikai felszereltsége nem volt alkalmas a képek megfelelő minőségű továbbítására a nagyközönség felé-nem élvezhettük) és végignézhettük a digitális képkeretben, falra vetítve, lcd képernyőkön, vagy akár három egymás mellé fordított televízióképernyőn, szóval csalódnom kellett, sokkal modernebb anyagra számítottam (nem gondoltam, hogy a képkeretek lesznek a legmodernebbek), valahogy másra vágytam, valami újra, valami elgondolkodtatóra, de ezt én most nem kaptam meg, az a bajom, hogy sok anyag úgy tűnt nekem, mintha láttam volna valahol (dezsavű), nem szerettem volna látni napfelkeltét, lepusztult csarnokokat, csendéletet, "csak úgy" odavetülő fényeket, nem tudom, talán bennem van a hiba, nem kaptam új impulzusokat, semmi nem hatott rám pozitívan, bár egy régi mondásom szerint a rossz élmény is élmény, és ez így is van, hiszen most is írok róla, úgyhogy talán másnak mégis kedvet csinálok hozzá, hogy megnézze a kiállítást, és vitatkozzon velem, és jól érezze magát.

Magyar Fotogáfusok Háza-Mai Manó Ház
1065 Budapest, Nagymező utca 20. www.maimano.hu

jobbkéz

mondom a fiúnak, aki csúnyán nézett rám, hogy hát azért jöttem vissza, mert csúnyán nézett rám , és hogy hát ez azért mégiscsak egy jobbkezes volt, finoman szóltam, mire nem annyira finoman válaszolt, hogy miféle jobbkezes, mondom tudod, ha jobbról érkezik egy autó, és nincs elsőbbdégadás kötelező tábla, akkor a jobbkéz szabálya szerint kell elsőbbséget adni, tehát nekem van elsőbbségem, szerintem életében nem hallott még ilyet, de teszem fel a kérdést miért is adtak a csúnyán néző fiúnak jogosítványt?