a nívódíj

aztán megszólalt a telefon. nem tudom, ki hogy van vele, de én útálom, ha irányítani próbálnak, és lobbiznak valakiért. útálom,hogy azt mondják nekem, hogy te már úgyis megkaptad ezt meg azt a díjat, szavazz a ...ra, vagy a ...re. onnantól kezdve már soha többé nem szavazok arra a valakire, még ha netán rá is szerettem volna adni a voksomat. ilyen vagyok. szerintem egy díjat nem úgy kell adni, hogy ki NEM kapta még meg, hanem, hogy ki az a valaki, aki megérdemeli. aki VALÓBAN!!!!!!! megérdemli. aki a munkájával, annak minőségével, mennyiségével, a hozzáállásával és a többivel megérdemli, azt, hogy megkapja a nívódíjat. amit mi, a kollégák adunk egymásnak. szerintem a kollegák érzik, hogy ki az a valaki, aki az adott évben kiemelkedik maguk közül, aki olyat alkotott, úgy dolgozott, hogy alkalmas a kitüntetésre. na, én ezért nem szeretem, hogy annak adjunk díjat, aki még nem kapott, mert így értéktelenné tesszük (tettük) a NÍVÓDÍJAT. ezzel az erővel mehetne sokkal szabályosabb formában, mondjuk pl. névsor szerint, és akkor mindenki tudja, hogy mikor jön el az ő ideje. és mielőtt bárki azt gondolná, hogy magamra gondoltam, hogy nekem jár a díj, hát nem ezért írtam ezt a kis bejegyzést, hanem azért , mert felnőtt emberek vagyunk, és szerintem MINDENKI el tudja dönteni, hogy neki ki a nyerő embere, kire szavazna szívesen, még ha- legyünk őszinték -ez akár szimpátiát, barátságot vagy akár az ellenszenv megnyilvánulását is tükrözi a szavazata leadásakor...

A világ legjobb halálai ( 2010 )

Fotó: Robert Capa-A milicista halála




Hír kategória / 1. helyezett: Holttestet hajít ki egy férfi a Port au Prince-i hullaházból
Fotó: AFP - Olivier Laban-Mattei



A föld egybegyűjtött brutalitása, ami minden évben látható a World Press Photo győztes képein. Budapesttől Kairóig, Amerikától Ázsiáig. A tendencia ez. Tudomásul kell vennünk. Friedmann Endre 1936-ban készített egy képet, ami máig a legismertebb háborús fotográfia, a kép teljes címe: Lojalista milicista a halál pillanatában, Cerro Muriano, 1936. szeptember 5. Ma ezt a képet, mely sok vitát ért meg, így ismerjük: Robert Capa: A milicista halála...tételezzük fel, hogy a kutatások után a kép valóban Federico Borrell García halálát örökíti meg.
Mégsem szörnyülködünk rajta, nincs egy csepp vér sem, mégis jó a kép, megmutatja a valóságot, mélyebben, mint azt gondolnánk, hiszen nem a halált, esetleg a halál beállta előtti szenvedést mutatja,- mint megannyi esetben teljesen gátlástalanul a WP képeken - hanem a halál pillanatát. Nem gondolom azt, hogy jaj, de jó, hiszen mindmáig békére, nyugalomra vágyó ember vagyok, de tudomásul veszem, hogy amíg lesz két ember a Földön, addig lesz háború is. S nem csak háború, hanem mindenféle természeti katasztrófa, túlnépesedés, éhínség, betegségek, diktatúra, hatalomvágy és sorolhatnám még szép számmal a bajokat, melyek körbevesznek bennünket.
Ugyanakkor nem érdekel a gyermek hulláját odább dobó embert ábrázoló felvétel, nem érdekel a szabadsághídról leugró fáklyaember fotója sem, nem érdekel a levágott orrú, fülű dél-afrikai asszony portréja. És, hogy őszinte legyek, régen sem érdekelt. Viszont ez így nem igaz, mert igenis érdekel, de engem nem CSAK ez érdekel!


Érdekel, hiszen magam is ebben a szakmában dolgozom, láttam számtalan hullát, mégsem juttattam el a képet az olvasóig, mert nem láttam értelmét. Végignéztem a győztes képeket, s kérdem, ugyan mit akadályozott meg egy-egy ilyen fotó bemutatása? Kevesebb lett a meggyilkolt ember? Jobbak lettek a börtönviszonyok bárhol a világban? Jobban érezzük magunkat, ha megnézzük az újságban ezeket a felvételeket? Kevesebb lett az időjárás által okozott probléma? Kevesebb a baleset, a földrengés,a kegyetlenség, a csalás, a gyűlölet, a megalázás, a családi erőszak, a drog, az alkohol, a hazugság? Nem,nem, nem. Még a sportfotókon is az agressziót ábrázoló kép a nyertes!

Lehetünk álszentek, és mondhatjuk azt, hogy ezek a fotográfiák felhívják a világ egyik szegletében élő emberek figyelmét arra, hogy a pokol ott van, a másik szegletben, és próbáljunk segíteni embertársainknak… de én ebben nem hiszek. Erre nem alkalmasak a WP fotók sem, mert nem a kiutat mutatják meg számunkra, csak az egyre nagyobb gödröt, amelyből hullahegyek magasodnak.

a párfőmökről.... :)

na aztán a krisztina aguléra, meg az antónió banderász parfüm milyen tökéletes ajándék a nyugdíjasok számára, azt csak a kisváros képviselőtestülete tudja, ugyanis történt egyszer, hogy a kisváros polgmesteri hivatala megajándékozta a kisváros öregjeit némi párfőmmel, teával és egyéb aprósággal. meg, hogy mindenki felfogja, a két már EMLÍTETT párfőmmel, melyet karácsony este magukra fújtak mindnyájan ( akárhány hetven-nyolcvanéves nyugdíjas volt a kisvárosban ), elmentek a (éjféli mise helyett) diszkóba bulizni egyet, s egymást szagolgatva (illatolgatva )fölkérték a szomszéd feleségét egy táncra, de rájöttek, hogy a szomszéd rétje ugyanolyan illatú, mint a saját, így a maguk asszonyaival fejezték be a twisztet, s miután mindegyikük egy tánc erejéig krisztina agulérának, meg antónió banderásznak képzelte magát, rájöttek, hogy jobb, ha az ajándékba kapott párfőmöt (párfőmöket)a karácsony másnapján hozzájuk ellátogató unokáknak adják... így aztán nagymamától unokáig mindenki örült a karácsonyi ajándéknak, és még ma is illatoznak, ha meg nem haltak...