a szőlőlopás

elsősök voltunk a gimiben, azt hiszem 1977-et írtunk, ősz volt, és a Szu visszaküldte a két kiló szőlőt a szüleinek haza, amit a koleszba küldtek neki, mert nem volt hajlandó adni a negyedéves tahóknak, közülük is leginkább a Nácinak nem. persze megtudták, este, mikor a nevelőtanár eltűnt a képből, mindenkit felkeltettek, össznépi gyűlés éjjel a 17-esben. az összes elsős, mind a nyolcan, ott álltunk a szobában az ajtó előtt egy szál pizsamában, és szidtak bennünket, meg fenyegetőztek, főleg a Náci, hogy agyonvernek, ha mégegyszer ilyet tesz bármelyikünk. amilyen bunkók voltak meg is tették volna, de kivételesen nem volt verés, kitalálták, hogy az éjjel-bepótlandó a két kiló szőlő elvesztését-a Szunak valakivel szőlőt kell lopnia. választania kellett egy társat, hát persze, hogy én lettem az, jóban voltunk, együtt szidtunk mindenkit, együtt morogtunk, és együtt nem mertünk semmit tenni a negyedikesek ellen. de nem volt más választás a szőlő kellett. én még életemben nem loptam addig semmit senkitől, 14 éves voltam, rettegtem, hogy mi lesz velünk. aztán kimásztunk az ablakon, és elmentünk a nyolcas út túloldalán lévő kiskertekhez, hogy ott biztos akad néhány fürt, bár tök sötét volt, semmit nem láttunk, valahogy mégis odakeveredtünk néhány szőlőtőkéhez, és leszedtünk valamennyi szőlőt. abban a pillanatban leginkább a kutyáktól tartottam, s nem alaptalanul, mert egy hatalmas eb már támadott is, alig tudtunk átmászni előle a szögesdrót kerítésen, teljesen meg volt őrülve, én meg csak később, az út túloldalán vettem észre, hogy valami meleg csurog a térdemnél, lenéztem, hát a vadiúj farmerom kiszakadva, a térdem szétnyílva, ömlött belőle a vér, teljesen kiborultam, hogy tönkretettem a farmeromat, persze csak az az egy nadrágom volt, azt gondoltam, majd megbosszulom ezt a szemét Nácin. mindenesetre a szőlőt odaadtuk nekik, majd midegyikőnk megírta haza, hogy senkinek ne küldjenek otthonról semmit. aztán a csomagok mégis jöttek, el is vették tőlünk a nagyok a jó részét, de soha többet nem küldtünk vissza semmit, és én soha nem bosszultam meg a szakadt farmeromat...

nehogy már-kellemes karácsonyt !

én nem tudom kinek mit jelent a karácsony, hogy őszinte legyek nem is érdekel, de egyet tudok, és azt már évek óta, hogy az utca túloldaláról átkiabált kellemes karácsonyok mennyiségétől vagyok most valószínűleg rosszul, és van hányingerem, valahogy nem bírom őket, semmi bensőségességük nincs ezeknek a hozzámvágott szavaknak, ráadásul a kellemes szó nekem mindig a langymeleget juttatja az eszembe, amit nagyon nem kedvelek, sokkal jobban szeretem az érzelemdús kifejezéseket, és van belőlük bőven tisztelt olvasók, sokkal mélyebb, őszintébbnek ható kifejezésekből, így aztán kérnék mindenkit, hogy inkább ezeket használja, de csak akkor, ha szívből jön, és nem odavetve az utca langy melegében, vagy éppen a mínuszokban a másik oldalra...